Iskolánk egyik hagyományőrző eseményeként ismét megrendezésre került a Hunyadi est, melyen több művészeti ágban is megmutatkozhattak iskolánk volt és jelenlegi tanulói, valamint más vendégiskolák, egyesületek diákjai. A tehetséges apró hegedűs kislánytól, a lágy áriát játszó szaxofonoson át, a mai igényes popzenét kedvelő énekes előadókig színes volt a repertoár, így sokféle zenei irányzatba betekintést kaphatott a közönség. A zenés előadók mellett még helyet kaptak a műsorban a művészeti iskolás néptáncos tanulók, a kaposvári Nita Dance Klub táncosai éppúgy, mint a költészetet méltányoló verskedvelők. „Ahol virágzik a kultúra, ott a szívnek otthona.”
Burbucs Edit
Június 13-án kedden, az iskola apraja – nagyja a tanár-diák foci után útra kelt, hogy a Diákönkormányzat képviselői által kialakított 5 állomáson próbára tegye ügyességét. A feladatok között szerepelt zsákban ugrálás, erdei állatok keresése, közlekedés fatalpakkal, hullahopp karikás és öltözködős feladat. A gyerekeket az utolsó állomás teljesítése után, az iskola udvarán finom szalonna várta, amit nyársra tűzve megsüthettek.
Hanzel Ágnes
Ismét megrendeztük a hagyományos, immár a 22. Hunyadi Kupát, 4-4 fiú illetve leány csapat részvételével. A fiúknál iskolánkon kívül Kaposfő, Taszár és Nagybajom, a leányoknál Kaposfő, Taszár és iskolánk két csapata vett részt.
A fiúk végeredménye:
1. Kaposfő
2. Kaposmérő
3. Nagybajom
4. Taszár
Iskolánk legjobb játékosa: Szűcs Barnabás lett.
A leányoknál- Bozsik-program keretében:
1. Taszár
2. Kaposmérő 1
3. Kaposfő
4. Kaposmérő 2
A leányoknál a legjobb játékos Tefner Katrin és Passa Dorka lett.
Magas színvonalú és sportszerű mérkőzéseket láthattunk. Számunkra jó felkészülés volt ez a torna az országos döntőre, amelyet Miskolcon rendeznek június 18-21-én.
Hajrá Mérő!
Zádor Tibor
Az idei tanévtől az iskolakertet kis parcellákra osztottuk. A hatodik és hetedik osztályos tanulóink kisebb csoportokban művelik ezeket. Közösen döntötték el, milyen magokat vetnek, ki milyen munkát végez. Később palánták is kerültek a földbe, szünetekben, tanítás után lelkesen jártak öntözni. A gondoskodásnak meg lett az eredménye: gyommentes kiskertek egészséges növényekkel. Szeretnénk elismerni a legszorgosabb kertészeket, ezért kertversenyt indítottunk és ezt minden évben meghirdetjük, így iskolánk új hagyománnyal gyarapodhat.
Jakab Márta
Az Életjel felhívás keretén belül a Természetbarát szakkörösök idén is ellátogattak a Pati erdőbe két keréken. A gyerekek a hűs erdőben sok állatot láttak, és új növényeket ismerhettek meg. A csoport a Natura 2000 pályázatán vett részt ezzel a kirándulással.
Jakab Márta
Minden májusban megünnepeljük ezt a jeles napot. Idén díszmadár kiállítást szerveztünk az iskolánk aulájában. Békefi Géza díszmadarait tanulóinkon kívül az óvodások is megnézték. Békefi Géza kaposújlaki otthonában évtizedek óta foglalkozik a tenyésztéssel. Megígértük, hogy tökmag gyűjtéssel segítjük hobbijában.
Jakab Márta
2017. április 25-én Somogyjádon voltunk az Illyés Gyula Általános Iskola által szervezett „Természettudományok Doktora”
verseny Kaposvár környéki fordulóján. Iskolánkat négy tanuló képviselte, Máté Laura, Kiss Tamás 8., Miovecz Máté és Csordás Gergely 7. osztályosok.
A versenyen hat tantárgyból kellett számot adniuk tudásukról, felkészültségükről: matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz és informatika.
Számunkra jól sikerült a verseny, diákjaink ügyesek voltak, a következő eredményt érték el:
7. osztály: Csordás Gergely I. helyezés, Miovecz Máté II. helyezés.
8. osztály: Máté Laura I helyezés, Kiss Tamás III. helyezés.
Gratulálunk nekik, és a felkészítő tanáraiknak!
Velnerné Stark Rózsa
Fila Gyula
Iskolánk saját tervezésű programokkal kapcsolódott a Fenntarthatósági témahét rendezvényeihez.
A hét minden napján különböző tanórán kívüli programokon ismerkedhettek
tanulóink a fenntarthatóság-környezettudatosság fő területeivel. Részletes program. |
Jakab Márta
Iskolánk is részt vett az országos Digitális Témahét programsorozatában. Az erről szóló anyagok a következő honlapon találhatók. http://hunyadidth.blogger.hu/ |
Dénesné Szak Andrea
Április első hétvégéjén Szombathelyen rendezték meg az országos sakk csapat diákolimpia döntőjét. Iskolánk mint megyebajnok képviselhette a megyét. Az alsós fiú korcsoportban 32 csapat indult. A verseny nyolc fordulóból állt, valamennyi ellenfelünk nagyvárosi iskolák közül került ki. Csapatunk egy győzelem, három döntetlen és négy vereség mellett a mezőny utolsó harmadában zárt. Az összteljesítményt tekintve egy kicsit elmaradtunk a várakozástól, elsősorban a túlzottan gyors játékunknak köszönhetően. Legjobb pontszerzőnk Máté Adrián lett 4.5 ponttal.
Miovecz János
Képek:Facebook/Kaposmérő
Szép sikert értek el alsós diákjaink a sakk csapat diákolimpia megyei döntőjén. A nyolc csapatot felvonultató mezőnyben veretlenül szerezték meg az első helyet( hat győzelem,egy döntetlen), így kivívva az országos döntőn való szereplést jogát, melyet március 31 - április 2. között Szombathelyen rendeznek meg. A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, melyben a tavalyi bajnok siófoki iskola csapatát sikerült legyőzni 3:1 arányban. A csapat tagjai : Tóth Áron, Máté Adrián, Czinkota Bese Máté, Vincze Dániel voltak, Máté és Dani mind a hét partiját megnyerte.
Miovecz János
Ebben a tanévben 3 tanulónk nevezett be a "Fülemüle" informatika versenyre. Csordás Gergely 7.o a Prezi internetes prezentációkészítő szoftver használatát mutatta be. Kiss Tamás 8.o a Visual Basic programozási nyelvről készített prezentációt. Miovecz Máté 7.o a videó készítés menetét, és saját csatorna létrehozását mutatta be. Nagy örömünkre mindhárom tanuló bejutott az országos fordulóba, így hozzáláthatnak az új feladat megoldásához.
Fila Gyula
Február 27-én megemlékeztünk Fodor András költőről, falunk szülöttéről. Koszorúval és verssel tisztelegtünk emlékének. A költő "Mérei dombok" című versét Csermann Sándor tanár úr adta elő. |
2017. február 16-án iskolánk vers- és prózamondó versenyt szervezett az alsó tagozatos tanulók számára. A megmérettetésen 30 gyermek vett részt. A versenyen iskolai tananyagban megjelenő mű nem szerepelhetett. A zsűri – Varga Zsuzsa színművésznő, Schell Zsuzsanna tanárnő, és Csermann Sándor tanár úr – ebben az évben is évfolyamonként értékelte és díjazta a tanulókat. Megdicsértek mindenkit, kiemelték, hogy milyen fontos a mások előtt való szereplés, amit ezen a délutánon is gyakorolhattak iskolánk diákjai. Mindenki győzött, nem csak az oklevelesek, hiszen a legnagyobb ellenfél nem a többi előadó, hanem önmaguk és a lámpaláz, amit sikeresen győztek le még azok is, akik itt-ott megakadtak. Elmondhatjuk, hogy egy jó hangulatú délutánt tölthettünk együtt. Minden résztvevőt emléklappal jutalmaztunk. Gratulálunk mindenkinek! Helyezések.
Drossné Bönöcz Barbara
Mint minden évben, idén is eljött az iskolai farsang ideje. A zsűri bemutatása után, az alsóbb évesek egyéni jelmezes felvonulásával kezdődött a délután, így az összes jelenlévő megcsodálhatta a kalózokat, a törpöket, és a többi jelmezest is. Ezután az osztályok produkciója következett, sok humoros előadást láthattunk. Mikor a zsűri elvonult, mi addig a Szülői Munkaközösség által készített finomságokból falatozhattunk, és a tombolán is kipróbálhattuk a szerencsénket. Miután a zsűri kihirdette a nyerteseket, az alsóbb évesek az osztályukban mulathattak még, a felsőbb évfolyamra járóknak pedig, este hat órától discó kezdődött.
Biczó Gréta 5.o
„Meleg helyen hüllők halma!
Hogy került egy pont a nyakamba?”.
Miovecz János
A Kinder+SPORT Extra sportfoglalkozást 2017. január 5-én tartottuk meg .
A 12+12+13+13 fős vegyes csapatokban 2-4. osztályos tanulók versenyeztek.
A gyerekek az alábbiakban felsorolt gyakorlatokat végezték el:
1. Ugrókötélfogással csapatfutás zsámolykerüléssel, majd kiinduló helyre oszlopba állva.
2. Lapgyűjtés váltófutással 4 perc alatt. A győztes a legtöbbet összegyűjtő csapat lett.
3. Rákjárásban zsámolykerülés labdával
4. Párosan szökkenés óriáslabdával, zsámolykerüléssel
5. Fagyihordás 2 labdával, 2 felfordított bójával a kézben, futásban zsámolykerülés váltófutással.
6. Teremhoki labdaterelgetés egyenes vonalban, zsámolykerüléssel váltófutással.
Mioveczné Kóródi Anikó
December 1-jén minden Bécsbe készülő diák nagy izgalommal a szívében hajtotta álomra a fejét, a holnap rejtelmeiről álmodva. Hajnalban már az ébresztőórát megelőzve pattant fel a sok izgatott gyermek szeme. A lázas készülődés során azonban az alváshiány súlyos köde telepedett ránk, ami miatt már csak fél gőzzel döcögött tovább a reggel. 5:45-re mindenki megérkezett és az iskola ajtajában gyülekezett. Minden egyes szív hangosan vert, várva a 6 órát, hiszen ilyen korán álomnak tűnhet ez az egész, az elménk játékának csupán, viszont mindenki tudta: ha eljön az a bizonyos 6 óra, mindez valósággá válik. Aztán ez is történt A felkelő nap első sugaraival versenyezve faltuk a kilométereket. Mikor a nap álmos sugarai utolértek, mi szájtátva néztük, ahogy a mellettünk elhaladó rétek, a virágok és a mezők nyújtózkodnak és bontogatják színeiket a napsugarak puha érintése alatt. Beszámoló1. Beszámoló2.
Én, Tefner Katrin, a Hunyadi János Általános Iskola egyik 8. osztályos diákönkormányzati tagjaként vettem részt ezen a Somogy Megyei Diákparlamenti gyűlésen. A rendezvény reggel 9 órakor kezdődött a kaposvári Városházán. Körülbelül 80 diák jött el a megyéből. Mikor mindenki elfoglalta a helyét, egyhangúan megszavaztuk, hogy ki legyen a nap szóvivője, illetve ki legyen a jegyzőkönyv- vezető. Miután mindez megtörtént, el is kezdődött maga a gyűlés. Minden küldött, aki fel szeretett volna szólalni, elmondta, milyen észrevételei, problémái vannak az iskolájába. Ezekkel a hiányosságokkal, problémákkal sokan egyetértettek. Ilyen észrevételeket tettek a felszólalók: magas óraszám, sok a tananyag, több pályázatot szeretnének a felszerelés hiány miatt, kevés a szabadidő, emiatt túlterheltek a diákok, hibásak a tankönyvek,stb. Ezek után 10 jelölt közül megszavaztuk, hogy ki legyen Somogy megye képviselője az Országos D.Ö.K. gyűlésen. A jelöltek: Malinkó Borbála, Hajdú Virág, Kelemen Zsolt Béla, Bradánovics Bendegúz, Balogh Zsanett, Kertész Ramóna, Fric Dávid, Kiss Gergely, Balogh Bernadett, Vajter Janka. A választás Hajdú Virágra esett.
Tefner Katrin
November 12-én részt vettünk a Böszörményi Nagy Géza sakk emlékversenyen a Táncsics Gimnáziumban. Sakkozó diákjaink közül 7 fő vett részt a diákversenyen. Volt, akinek ez volt az első komolyabb versenye. Gavallér Bogát szép eredményt ért el, a fiúk mezőnyében első - összetettben második- helyezett lett. Rajta kívül Czinkota Bese Máté, Schvicz András, Takács Zsolt, Máté Adrián, Vincze Dániel, Szalai Boglárka mérette meg magát a 24 fős mezőnyben. A felnőttek között iskolánk két sakk edzője is elindult, Máthé Gáspár és Miovecz János. Miovecz János eredményével Somogy–megye rapid bajnoka lett.
Miovecz János
Ebben az évben is sok érdekes és fantáziadús töklámpás készült, amit most az iskola előtt állítottunk ki. A nagyszünetben a 8. osztályosok arcfestést is vállaltak. Ennek hatására már mindenki festett mindenkit. Délután megrendeztük a felsősök számára a halloween vetélkedőt. Tanulóink érdekes ügyességi versenyeken vehettek részt.
Jakab Márta és Filáné Varga Éva
Október 23-án emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról a Faluházban bemutatott „Zeng az ének”című műsorral. A műsort Schell Zsuzsanna tanárnő állította össze, melyben a Hunyadi János Általános Iskola - jelenlegi és három volt- diákjai szerepeltek. Ünnepi beszédet Miovecz János igazgató mondott. A megemlékezés az 56-os emlékmű koszorúzásával, valamint az 56-os kopjafához való fáklyás vonulással, koszorúzással zárult.
Miovecz János
Osztály | 1.o | 2.o | 3.o | 4.o | 5.o | 6.a | 6.b | 7.o |
Papír | 90kg | 536kg | 794,5kg | 512kg | 952kg | 588kg | 885,5kg | 1094kg |
Karton | 8,5kg | 24kg | 43,5kg | 133kg | 125,5kg | 112kg | 106,5kg | 74kg |
Értéke | 1805Ft | 10448Ft | 15575Ft | 11191Ft | 19468Ft | 12405Ft | 17996Ft | 21600Ft |
Szeptember 30-án csatlakoztunk a Magyar Diáksport Napja rendezvénysorozathoz. Tanulóink többféle sportágban próbálhatták ki állóképességüket, kitartásukat, ügyességüket. Alsós diákjaink versenyfutásban, keresőjátékban, falmászásban, célba dobásban mérték össze erejüket, míg a felsősök hosszútáv futásban (2016 m), versenyfutásban, íjászatban, tollaslabdában, fociban, asztaliteniszben és teremhokiban mérkőzhettek egymással. Felsőben oklevelet kaptak - korosztályonként és nemenként -„Az iskola leggyorsabb tanulója” cím, helyezettjei, míg alsóban üdítővel díjaztuk a leggyorsabb tanulókat.
Miovecz János
Iskolásaink az „Európai autómentes nap” (szeptember 22.) alkalmából délelőtt elfoglalták a Hunyadi utca lezárt részét és osztályonként aszfaltrajzokkal fejezték ki, hogy számukra mit jelent az autómentes nap. Délután kerékpáros ügyességi versenyen gyakorolhatták a balesetmentes kerékpározás alapvető szabályait. Fontosnak tartjuk , hogy tanulóinkban erősödjön a környezettudatosság, ismerjék az autóforgalom okozta környezeti, baleseti károk megelőzésének lehetőségeit.
Miovecz János
Egy éve lett iskolánk Akkreditált Kiváló Tehetségpont. Idén első alkalommal vettünk részt Kaposváron a Klebelsberg Középiskolai Kollégium által szervezett Tehetség Konferencián. A délelőtti előadásokat követően került sor a Somogy – megyei Tehetségpontok II. módszertani találkozójára, ahol Dénesné Szak Andrea iskolánk tehetségkoordinátora 15 perces prezentáció keretében mutatta be az intézményben folyó tehetséggondozás eredményeit, folyamatát.
Miovecz János
Augusztus 31-én tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket. A hagyományoknak megfelelően a 7. és 8. osztályosok vezették be az elsősöket. A kis elsősök verset mondtak, majd Miklai Kamilla búcsúztatta az elmúlt vakációt. Miovecz János iskolánk igazgatója köszöntötte a résztvevőket, bemutatta az új kollégákat és az elsősöknek emléklapot adott át. Itt kerültek átadásra a Sió pályázaton kapott iskolatáskák is. A tanévnyitón sok szülő és hozzátartozó is jelen volt.
Fila Gyula